Volt munkatársaink
Cake Baly Olivio
Szociológia és történelem szakon végzett a PPKE Bölcsészkarán. Az alapítvány rádiós programjának, vezetője, a Rádió Café Egál című műsorának valamint a Civil Rádió Egál Plusz műsorának szerkesztő műsorvezetője volt, valamint részt vett számos kutatási és e-learning programban.
Oravecz Ágnes
Szociológia és kommunikáció szakon végzett a PPKE Bölcsészkarán. Az alapítvány pénzügyi vezetője volt. Emellett az társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos projektekben is közreműködött.

dr. Ligeti György - a kuratórium elnöke
Szociológus, informatikus, az Alapítvány képviselője. Több országos kutatás vezetője, szakterülete az oktatás és az attitűdmérés, valamint az állampolgári ismeretek terjesztése. E témákban több könyve és számos írása jelent meg az elmúlt években. 2002-ben doktorált az ELTE-n. Személyes honlapja: www.ligetigyorgy.hu. Az alapítvány operatív vezetését 2009-ig látta el.

Sánta Angéla
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója. Az alapítvány asszisztenseként végzett munkájával valamennyi programunk számára nélkülözhetetlen támogatást nyújtott. Emellett a SzocHáló weblap önkéntes szerkesztője, és az Egál című rádióműsor hangvágásait végezte.

Paulik Mónika
2008-ig A Kurt Lewin Alapítvány operatív koordinátora, pénzügyi és kommunikációs vezetője volt. Jelenleg a SzocHáló weblap önkéntes szerkesztője.

Orosz Márta
A SzocHáló című rádióműsor szerkesztő-műsorvezetője volt.

Botos Réka
2008-ig a SzocHáló weblap szerkesztőjeként segítette az alapítvány munkáját

Aranyos Eszter
A SzocHáló újságírója volt.

Bán Andrea
A SzocHáló honlap munkatársa volt.

Borsi Viktória
A SzocHáló című rádióműsor szerkesztője, műsorvezetője volt.

Csuday Gábor
Az Alapítvány kommunikációs tevékenységének koordinálásával, megtervezésével foglalkozott.

Endrődy Szabolcs
Kreatív tanácsaival segítette az Alapítvány munkáját. Első alkalommal az Alapítvány Civil Liget rendezvényen való megjelenését tervezte-szervezte meg.

Fellegi Borbála
2000-től 2003-ig dolgozott az Alapítványnál. Különböző kutatásokban vett részt, illetve három éven keresztül a SzocHáló társadalomtudomány on-line választott főszerkesztője, volt.

Fenyvesi József
Az Alapítvány vágója, technikusa volt.

Gelsei Gergő
Éveken át vezette a hátrányos helyzetű fiataloknak szervezett egyetemi felvételi előkészítőt, több oktatási és kutatási program résztvevője és vezetője volt. Szerkesztésében multikulturális tankönyv jelent meg 2004-ben a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomelméleti Kollégiumának gondozásában.

Hardi János
A SzocHáló weboldal Tudomány rovatának vezetője volt, a rovat koordinálásán túl cikkek, tanulmányok írásával foglalkozott; részt vett korábban az Alapítvány Európai ismeretek című tantárgymoduljának fejlesztésében, valamint a Támasz rovat kidolgozásában.

Horváth Marianna
A RomaPage újságírója volt.

Horváth Valéria
A RomaPage felelős szerkesztőjként, több országos kutatás résztvevőjként dolgozott

Jakab Diana
Oktatással kapcsolatos kutatásokban vett részt, illetve a RomaPage-re és a Szochálóra írt és gyűjtött anyagokat.

Karmazsin Eszter
Három évig volt a SzocHáló honlap választott vezetője, valamint koordinátora az Alapítvány Párbeszéd Programjának.

Kaszper Zsoltné Judit
A RomaPage munkatársa volt.

Kiss Veronika
A Szocháló újságírója volt.

Kun Eszter
Kutatási és oktatási programokban vett részt.

Matlaszkovszky Kata
Az Alapítvány oktatási tevékenységében dolgozott. Emellett Civil Rádión futó SzocHáló című műsor egyik szerkesztő-műsorvezetője volt.

Márkus Tamás
Az Alapítvány SzocHáló Ember a Földön című rádióműsorának szerkesztő-műsorvezetője, a műsor alapítója volt.

Néző László
A RomaPage volt újságírója.

Pató Erika
A SzocHáló újságírója, a rádiós program szerkesztője, műsorvezetője volt.

Pető Balázs
A SuliNet Digitális Tudásbázis roma tantárgymoduljának fejlesztője, a RomaPage honlap munkatársa volt.

Rácz Attila
A RomaPage felelős szerkesztője, a SzocHáló újságírója volt.

Szabó Fruzsina
A Szocháló újságírója volt.

Szűcs Dóra
A SzocHálón gyakorolta az online újságírást.

Varga Ábel
A SuliNet Digitális Tudásbázis részére készült Európai ismeretek tantárgy összeállításában vett részt.

Vecsernyés Gábor
Az Alapítvány irodavezetőjeként, valamint újságíróként, szerkesztőként, korrektorként is dolgozott.
