Pannon a kommunikációs akadályok leküzdéséért
|
A Kurt Lewin Alapítvány szakmai segítségnyújtásával választotta ki a kommunikációs cég, hagyományos, karácsonyi támogatása célszervezetéül a Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesületét (HARKE), mely a 25 milliós összeget az Amerikában kifejlesztett Eclipse gyorsíró-gépíró szoftver, honosítására, és öt írótolmács képzésére fogja fordítani.
„A Pannonnál fizikai környezetünk akadálymentesítésén túl szolgáltatásainkhoz, szakterületünkhöz kapcsolódva a kommunikáció akadálymentesítését is kiemelten fontosnak tartjuk. A HARKE támogatásával is erre szeretnénk a társadalom figyelmét felhívni” – mondta el Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója a december 15-ei átadón. A vállalat profiljához mérten alapítványunk a kommunikációs hátránnyal élők helyzetének javításáért dolgozó civil szervezetek körében prezentált több támogatható projektet a Pannon számára. A vállalat által választott HARKE támogatása valóban felelős társadalmi befektetésnek tekinthető. Hiszen az támogatott fejlesztésnek köszönhetően a hallássérültek hátránya az élet számos területén (pl.: oktatásban, közszolgáltatások igénybe vételében) csökkenthető. A szoftver és az ahhoz kapcsolódó speciális billentyűzet segítségével ugyanis bármely elhangzó szöveg a beszéddel azonos sebességgel kerülhet rögzítésre, és kivetítésre.
Az akadálymentesítés – más esetekhez hasonlóan – itt sem csupán a hátrányos helyzetű csoportok érdekeit szolgálja. Hiszen a gyorsírással azonos sebességű digitális rögzítésmód a bíróságok, jogszabályalkotó testületek és médiumok munkáit is megkönnyítheti. Az Eclipse szoftvert a világ számos részén alkalmazzák a Caption Coloradotól (a világ legnagyobb feliratozó vállalata) egészen Ausztrália Szövetségi Parlamentjéig. A Pannon-nak köszönhetően a közeljövőben a beszédíró-gyorsíró Magyarországon is elterjedhet.
A támogatás az e-befogadás európai évéhez is kapcsolódik: „A Pannon az év legnagyobb közvetlen támogatását adta a HARKE-nek ebben a témában” – üdvözölte a kezdeményezést Dombi Gábor, az Informatikai Érdekegyeztető Fórum főtitkára. A támogatásnak köszönhetően – mely méltán nevezhető tudatos társadalmi befektetésnek, és nem csupán karitatív cselekedetnek – 2009. augusztusára várhatóan öt képzett írógéptolmács tud majd halláskárosultak és a többségi társadalom tagjai számára egyaránt hiánypótló szolgáltatást nyújtani.
A projekt eredményességét nyár végén fogjuk monitorozni. A társadalmi befektetés hozadékának ismerete ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy a támogatáspolitika hosszabb távon még tudatosabbá és eredményesebbé váljon.
