Elit iskola is előreléphet
|
|
A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium stratégiai tervezésbe kezdett. Nagy feladat és lehetőség ez az ország egyik vezető gimnáziuma számára, mely a közeljövőben kiemelten tehetséggondozó intézmény lesz. A stratégiai tervezés során mérlegre kerülnek a külvilág által elismert, sikeres gimnázium működésének legapróbb alkotóelemei, a tanárok és diákok hétköznapjai.
Az alapkérdés ez esetben is az: miként lehet a változó körülmények között sikeres, szerethető munkahelyet teremteni, ahová minden iskolapolgár örömmel jár. Ez a munka nagy önismeretet és bátorságot igényel a továbbképzésen részt vevő 17 pedagógustól, valamint tanártársaiktól. A 30 órás továbbképzésen résztvevők az iskola mindennapjait és benne önmagukat elemezték. Mindez érthető módon korántsem érzelmektől mentesen zajlott, hiszen a személyes bevonódás enélkül elképzelhetetlen lett volna. A tanárok pedig a közös munka közben egy pillanatra sem felejtették el: arra vállalkoztak, hogy minden iskolapolgár bevonásával megszervezik a jelen és a közeljövő Berzsenyi Dániel Gimnáziumát. A személyes érzelmek feldolgozása mellett ugyanakkor az objektív megfigyelés is elengedhetetlen a továbblépéshez. „Megpróbálom időnként „kívülről” nézni magunkat, tudatosabban értékelni a folyamatokat és a mozgató rugókat. Ezt eddig is többször próbáltam, de talán nem elégszer…”- írta nekünk az egyik résztvevő.
A továbbképzés a feladat- és hatáskörök pontos meghatározására, az önként vállalt munka, a motiváció és a fenntartható, sikeres iskola természetére koncentrált. Annak átgondolására és megtervezésére, hogy mindezen alkotóelemek milyen aránya biztosítja az iskola és a benne dolgozó tanárok, tanuló diákok sikeresebb és örömökben gazdagabb hétköznapjait. „Azt tapasztaltam – amit reméltem és gondoltam is – hogy ha szükséges, össze tudunk fogni a munkában, s nem állunk le „bűnbakot” keresni…” – osztotta meg velünk tapasztalatait az egyik pedagógus.
Sok sikert kívánunk a tervező munkához és köszönjük, hogy részesei, támogatói lehettünk.
