Szaloncukrot kapnak a rászoruló gyerekek
|
Az E.ON dolgozói bevonásával ebben az évben 14.000 csomag szaloncukrot csomagol be és oszt szét a Gyermekétkeztetési Alapítvány hálózatán keresztül. A program része a Kurt Lewin Alapítvány által szervezett kezdeményezésnek.
Az E.ON német tulajdonú energiaipari vállalat már az elmúlt évek során is több társadalmi probléma megoldását célzó kezdeményezést indított. „Ami a legfontosabb, hogy bevonják az ajándékozásba és a csomagolásba a dolgozóikat” – mondja Oravecz Ágnes a program civil koordinátora. Az adományozás szándéka az E.ON részéről született meg, a hálózatot a Gyermekétkeztetési Alapítvány biztosította. Kettejük összekötését, a vállalat dolgozóinak megkérdezését, valamint a program lebonyolításának tervét a Kurt Lewin Alapítvány adta.
„Az az igazi társadalomtudatos szerepvállalás, ha a vállalat azt hozzá tudja igazítani a központi üzleti tevékenységéhez. Az E.ON megtette az első lépést, mert több ezer dolgozója véleményét kérte ki” – nyilatkozza Ligeti György a Kurt Lewin Alapítvány vezetője.
A Kurt Lewin Alapítvány az E.ON Hungária partnereként a vállalat társadalmi felelősségvállalási programját segíti, annak stratégiai alapú tervezésére ösztönöz. A Gyermekétkeztetési Alapítvány felajánlotta karácsonyi élelmiszerosztó akcióját és országos hálózatát, hogy a nagyvállalat teríthesse az adományként tizenkét millió forintért megvásárolt szaloncukrot. Ilyen módon az éhezés határán lévő gyerekek nem csak karácsonyi ajándékhoz, de tartalmas táplálékhoz is hozzájutnak.
A Kurt Lewin Alapítvány független, közhasznú civil szervezet. Partnereivel való szoros együttműködésben hozzá kíván járulni a demokratikus társadalom megerősödéséhez, azon belül is a tolerancia növeléséhez és a sztereotípiákon alapuló gondolkodás visszaszorításához. 1995 óta szolgálja a társadalmi párbeszéd kialakulását, a tolerancia növelését és az aktív állampolgári részvételhez szükséges ismeretek, illetve készségek terjesztését – mindenek előtt a kritikus gondolkodás fejlesztésével. A Kurt Lewin Alapítvány programjai a média, az oktatatás és a társadalomkutatás területén szolgálták céljai elérését.
