Pályázati felhívás
A Kurt Lewin Alapítvány (www.kla.hu) pályázatot hirdet budapesti felsőoktatási intézményben politológia szakon tanuló, negyed- vagy ötödéves, nappali képzésben részt vevő hallgatóknak. A sikeres pályázónak a romák Európai Unión belüli helyzetéről kell összehasonlító elemzést elkészítenie.
Alapadatok
Kiíró: Kurt Lewin Alapítvány
Pályázat beadásának határideje: 2008.04.18.
Pályázhat: felsőoktatási intézményben politológia szakon tanuló, negyed- vagy ötödéves, nappali képzésben résztvevőhallgatók
Támogatás formája: ösztöndíj
A pályázat leírása
A Kurt Lewin Alapítvány (www.kla.hu) pályázatot hirdet budapesti felsőoktatási intézményben politológia szakon tanuló, negyed- vagy ötödéves, nappali képzésben részt vevő hallgatóknak. A sikeres pályázónak a romák Európai Unión belüli helyzetéről kell összehasonlító elemzést elkészítenie.
A vizsgálatnak:
1. át kell tekintenie a közösségi politika érvényben lévő, romákkal kapcsolatos jogi normáit és irányelveit,
2. minimum két tagállamra (közülük az egyik Magyarországra) vonatkozóan a szakpolitikai irányelvekről, a rendelkezésre álló forrásokról, valamint a valós szakpolitikai intézkedésekről összehasonlító elemzést kell tartalmaznia.
Megválaszolni kívánt kérdések
A kutatásnak az alábbi kérdésekre kell választ adnia:
- Milyen, a romákkal kapcsolatos jogi normák és irányelvek figyelhetők meg a közösségi politika szintjén?
- Mennyiben valósult meg egységes esélyegyenlőségi politika a roma kisebbség
tekintetében az Európai Unióban?
- A tagállamok szintjén milyen eltérések figyelhetők meg az Európai Uniós gyakorlattól?
- Milyen integrációs modellek különböztethetők meg?
- Milyen, a romák integrációjának elősegítését célzó ajánlások fogalmazhatók meg a kutatási tapasztalatok alapján?
Egyéb, a pályázathoz kapcsolódó információk
- A nyertes pályázónak a Kurt Lewin Alapítvány szakmai vezetőjével rendszeresen (minimum heti egyszer), konzultáció céljából személyesen kell találkoznia.
- A pályázati anyagban kérjük feltüntetni, hogy
(1) Jelen pályázati kiírás A pályázat leírása fejezetének 2. pontjában feltüntetett összehasonlító vizsgálat Magyarország mellett melyik Európai Uniós tagállamra fog koncentrálni?
(2) A pályázó miért tartja fontosnak ennek a tagállamnak a kiválasztását?
Az elbírálásról
A pályázatot nyomtatott és digitális formában kell a pályázat kiírójának eljuttatni. Nyomtatott formában, 1 példányban az alábbi címre kérjük eljuttatni a pályázati anyagot: Kurt Lewin Alapítvány 1052 Budapest Váci utca 9. A borítékra kérjük, írja rá: „KUTATÁSI PÁLYÁZAT”.
Digitális formában a pályázatot a kla@kla.hu e-mail címre kell eljuttatni. Az e-mail tárgyában kérjük feltüntetni „KUTATÁSI PÁLYÁZAT”.
A nyomtatott formában elküldött pályázatnak tartalmaznia kell:
- kutatási terv (minimum 3 oldal)
- önéletrajz
- hallgatói jogviszony igazolás
A digitális formában elküldött pályázatnak tartalmaznia kell:
- kutatási terv
- önéletrajz
A pályázat leadásának határideje: 2008.04.18.
A pályázat elbírálásának határideje: 2008.04.30.
Az elbírálás szempontjai:
előnyt élvez az a pályázó, aki
- tapasztalatszerzés céljából egy – lehetőleg nemzetközi – emberi jogi szervezet munkájában részt vett,
- a korábbiakban végzett önkéntes munkát,
- pályázatában lényegretörően és áttekinthetően vázolja fel kutatási tervét.
Az ösztöndíjat az Alapítvány mellett működő szakmai testület ajánlása alapján az Alapítvány kuratóriuma ítéli oda. Az eredményről minden pályázó értesítést kap. A kuratórium döntése végleges, az ellen fellebbezésnek nincs helye.
Az ösztöndíj eredményeként létrejött tanulmány a Kurt Lewin Alapítvány által működtetett www.romapage.hu weboldalon kerül publikálásra.
Az ösztöndíj összege 100.000 Ft/hónap, időtartama 10 hónap.
A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető: kla@kla.hu
