Kutatás és CSR stratégia kialakítása a Café PR-nál
|
A Kurt Lewin Alapítvány munkatársai befejezték azt a kutatást, amely a Café PR számára kialakítandó CSR stratégia alapját képezi. A vizsgálat a reklámügynökség munkatársaival készült interjúkon és egy tréningelemekkel átszőtt workshop tapasztalatain alapult.
A tavalyi év végén indult vizsgálat keretében a Café PR munkatársaival és a Café Csoport cégeinek vezetőivel készültek interjúk. Ezek a négyszemközti beszélgetések sok olyan információt adtak nekünk, ami alapján a CSR területén megvalósítható lépések körvonalazhatóvá váltak. Az így kialakult képhez tett hozzá sokat az a fél nap, amikor a Café PR-os csapatot láthattuk olyan közös feladatok elvégzése közben, amelyeknek a célja az együttműködés és az egymás közötti kommunikáció fejlesztése volt.
A vizsgálatnak nem csak az volt a célja, hogy a Café PR társadalmi felelősségvállalási stratégiájához iránymutatást adjunk. A kutatás keretében a szervezeti működés jellemzőit is feltártuk.
A Café PR-nál tapasztalt jó hangulat és kedvesség nagyban megkönnyítette munkánkat. Az ott dolgozók őszintesége és párbeszédre való nyitottsága a legfontosabb záloga annak, hogy hosszabb távon a munkatársak véleményére építő CSR stratégia kerüljön kialakításra a cégnél.
