Tolerancia-tréning rendőröknek
|
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tíz munkatársa vett részt 2005. december 6-án a Kurt Lewin Alapítvány tolerancia-tréningjén, ahol egyaránt naprakész és újszerű ismereteket kaphattak a magyarországi cigányságról, a romákat övező sztereotípiák, előítéletek működési mechanizmusairól, valamint a RomaPage honlap által kínált lehetőségekről.
Az ország öt megyéjének romaügyi referensei, kisebbségi összekötői vettek részt azon az egynapos tolerancia-tréningen, amelyre 2005. december 6-án került sor a KLA Váci utcai irodájában. A képzés eleddig példa nélküli, mindamellett nem előzmények nélküli kezdeményezés. A KLA célkitűzései között ugyanis immáron tíz éve szerepel az előítéletek csökkentése, a tolerancia növelése. Javarészt ezeknek a céloknak jegyében született az az együttműködési nyilatkozat is, amelyet 2005 októberében írtak alá az alapítvány az ORFK Bűnmegelőzési és Esélyegyenlőségi Főosztályának képviselői. A dokumentumban a felek a rendvédelmi szervezet és a romák közötti párbeszéd felélénkítését, gördülékenyebbé tételét nevezik meg közös feladatuknak. A KLA munkatársai fontosnak tartják azt, hogy a rendőrség részt vállaljon a romák áldozattá válásának megelőzésében.
A napokban megrendezett tolerancia-tréning – amelyet már az együttműködési nyilatkozat is kilátásba helyez –, egyszerre nyújtott elméleti ismereteket és kívánta lehetővé tenni azok gyakorlati alkalmazását. Ligeti György, az alapítvány vezetője például a magyarországi cigányságról folyó diskurzusok (történettudományos, néprajzi, szociológiai, nyelvészeti) sokféleségét tekintette át. Kun Eszter, a KLA önkéntes munkatársa, egyetemi hallgató – „Sztereotípia, előítélet, rasszizmus” címmel – a szociálpszichológiai folyamatok működésébe vezette be a hallgatóságot. Rácz Attila, a RomaPage felelős szerkesztőjeként pedig az 1997 óta működő roma weblap kínálta lehetőségekről beszélt – interaktív előadásában a hírszolgáltatás, a tudományos ismeretterjesztés, és a kulturális tartalmak megjelenítésének egymást kiegészítő hatásait elemezve.
A kísérleti jelleggel megrendezett tréning után a rendvédelmi szervezet munkatársai többnyire elégedettségükről számoltak be. Az egyik résztvevők például azon meggyőződésének adott hangot, hogy a személyes beszélgetések és a kapott információk alapján ezentúl naprakészebben végezheti munkáját. Egy másik résztvevő egyszersmind az ilyesféle képzések kiterjesztését szorgalmazta.
