Nemzetközi találkozó Nápolyban
2011-10-10
|
|
| Fémfa a fogadószervezet udvarában |
A másfél éves, fiatalok kommunikációs aktivitására fókuszáló nemzetközi program résztvevői október 5-8. között Nápolyban osztották meg egymással az elmúlt időszak eredményeit, és a közeljövő feladatait. A Kurt Lewin Alapítvány munkatársa mellett a szervezet által facilitált kommunikációs képzésben és aktivitásban bevont, Ámbédkar Iskola által működtetett, borsodi tanodába járó fiatal lány is részt vett. A projekthez kapcsolódó teendők mellett a helyi partner, L’Altra Napoli Onlus, hátrányos helyzetű nápolyi fiatalokat helyzetbe hozó tevékenységeibe is betekintést nyerhettünk.
A találkozó során a román, bolgár, török, olasz és magyar partnerek az öt országban rendezett kommunikációs workshopok metodikáját, eredményeit, valamint a képzett fiatalok aktív részvételével megvalósuló médiakampányokat vitatták meg. A házigazda, L’Altra Napoli Onlus bemutatta a Sanitá városrész fejlesztéséhez kapcsolódó tevékenységeit, melyek keretében katakombákat nyitottak meg turisták számára, vendégházat, szegény gyerekekből verbuválódott zenekart, modern művészeti kezdeményezéseket működtetnek, mindezt hátrányos helyzetű helyi fiatalok bevonásával.

