Előadás a brémai egyetemen
|
|
A Kurt Lewin Alapítvány ügyvezető igazgatója a Brémai Egyetemen tartott előadást a magyarországi romák helyzetéről illetve a szélsőjobboldali előretörés jellemzőiről. Az előadáson illetve az azt követő vitán az alapítvány céljainak, működésének, tevékenységének bemutatására is sor került.
A Brémai Egyetem két tanszéke, az Akademie für Arbeit und Politik és a Forschungsstelle Osteuropa közös szervezésében került sor az előadásra. A magyarországi romák helyzetének ismertetése mellett azokat a társadalmi és társadalomtörténeti folyamatokat is bemutatta Héra Gábor, amelyeknek köszönhetően a hazai társadalomban az előítéletesség erősödése, a szélsőjobboldali mozgalmak megerősödése figyelhető meg napjainkban. A hazai szociológiai vizsgálatok ismertetése során a Kurt Lewin Alapítvány idevágó kutatási eredményeiről is szólt az előadó. Ezen eredmények felsorolása mellett az alapítvány tevékenységét is ismertette, bemutatva azokat a kezdeményezéseket, amelyek a magyarországi demokratikus társadalom megerősítését szolgálják. Említést tett az iskolai demokrácia fejlesztését célzó pedagógusképzési programról, a kialakulóban lévő kortárs-csoportos képzés céljairól vagy éppen a hátrányos helyzetű fiatalokat támogató táboroztatási és egyéb CSR programokról.
