Tekerj a toleranciáért!
|
A Kurt Lewin Alapítvány a Sziget Fesztiválon toleranciasátrat tesz elérhetővé a nagyközönség számára. A sátor augusztus 9. és 12. között lesz látogatható. A szervezők célja felhívni a figyelmet a tolerancia értékére és fontosságára. A rendezvényt meglátogató magyar és külföldi fiatalok közül bárki felülhet a rendezők által biztosított kerékpárra, és tetszése, illetve energiája szerinti távolságot tekerhet rajta. A lekerékpározott métereket a szervezők számlálják és összeadják, az eredményeket folyamatosan mindenki számára elérhetővé teszik.
"A cím egyszerre utal arra, hogy az önkéntes résztvevők kerékpárral, azaz a napjainkban mind divatosabb, „kúlabb” városi közlekedési eszközzel fejeznek ki valamit, jelesül a tolerancia fontosságát." – mondja Ligeti György az alapítvány vezetője. "De arról is szó van, hogy a demokrácia, mint társadalmi berendezkedés olyan jószág, ami folyton enni kér, vagyis csak akkor működik, csak akkor létezik, ha aktívan és mindannyian teszünk érte, ha valamennyien tekerünk egy kicsit." – folytatja.
A sátor közepén felállított biciklivel a látogatók tetszés szerinti ideig tekerhetnek. A cél, hogy a megtett kilométerek összeadásával együttesen eljussunk különböző városokba. A lehetséges célpontok olyan települések, amelyek az elmúlt évtizedekben valamilyen módon példát állítottak a világ elé a tolerancia terén. A sátorban e városokról, így Koppenhágáról, Görlitzről, Szófiáról, Miskolcról stb. rövid leírásokat találnak majd az odalátogatók. "Cél, hogy az embereket ne csak a konfliktusokkal és a tragédiákkal, hanem a pozitív gyakorlatokkal, valamint e települések Budapesttől mért távolságával is megismertessük" – mondta Endrődy Szabolcs (HALEF csoport), a Kurt Lewin Alapítvány sátrának egyik kitalálója.
A szervezők nem rejtik véka alá, hogy a sátor címéül szolgáló „tekerés” egyben a füves cigaretta megsodrására is utal, ezzel hívva fel a figyelmet arra, hogy az európai társadalmaknak több türelmet kell tanúsítaniuk a különböző életmódok és szubkultúrák iránt.
A Kurt Lewin Alapítvány független, közhasznú civil szervezet. Partnereivel való szoros együttműködésben hozzá kíván járulni a demokratikus társadalom megerősödéséhez, azon belül is a tolerancia növeléséhez és a sztereotípiákon alapuló gondolkodás visszaszorításához. 1995 óta szolgálja a társadalmi párbeszéd kialakulását, a tolerancia növelését és az aktív állampolgári részvételhez szükséges ismeretek, illetve készségek terjesztését – mindenek előtt a kritikus gondolkodás fejlesztésével. A Kurt Lewin Alapítvány programjai a média, az oktatatás és a társadalomkutatás területén szolgálták céljai elérését.
