A Raiffeisen Bank 20 millióval támogat családon kívül nevelkedő fiatalokra fókuszáló programokat
2011-12-06
Az "Önkéntes fiatalok akcióban 2011" pályázat keretében nyolc szervezet került támogatásra. A fiatalokat önkéntes akciókba bevonó programok szakértői bizottság ajánlásai illetve Facebook szavazás eredményei alapján lettek kiválasztva. A pályáztatáshoz a Kurt Lewin Alapítvány nyújtott szakmai támogatást.
United konferencia Macedóniában
2011-11-07
Az év második UNITED-konferenciája október 10.-e és 16.-a között került megrendezésre, vendéglátója ez alkalommal Macedónia volt. A rendezvényen résztvevő civil szervezetek mindegyikének célja, hogy a rasszizmus, fasizmus és nacionalizmus ellen lépjenek fel különböző eszközökkel.
Nemzetközi találkozó Nápolyban
2011-10-10
A másfél éves, fiatalok kommunikációs aktivitására fókuszáló nemzetközi program résztvevői október 5-8. között Nápolyban osztották meg egymással az elmúlt időszak eredményeit, és a közeljövő feladatait. A Kurt Lewin Alapítvány munkatársa mellett a szervezet által facilitált kommunikációs képzésben és aktivitásban bevont, Ámbédkar Iskola által működtetett, borsodi tanodába járó fiatal lány is részt vett. A projekthez kapcsolódó teendők mellett a helyi partner, L’Altra Napoli Onlus, hátrányos helyzetű nápolyi fiatalokat helyzetbe hozó tevékenységeibe is betekintést nyerhettünk.
Elkészült a Önkéntesség testközelben - rádióban, weben, utcán online kiadványa
2011-10-03
A szakmai zsűri által tíz legjobbnak ítélt alkotásból egy interneten terjeszthető gyűjteményt készítettünk, melynek célja, hogy pozitív példát mutasson, ötleteket adjon az önkéntes munka iránt érdeklődőknek és bátorítsa új akciók megvalósulását.
Hatékony pedagógusképzés és demokratikus oktatás
2011-10-03
Szeptember 23-án rendezett szakmai találkozónkon a tanárképző tréningek hatékonyságának mérhetőségéről, átláthatóságáról, másrészt a demokratikus oktatás eszközeiről és fontosságairól vitatkoztak egyebek között Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman, Fóti Péter, a demokratikus iskolák szószólója, Szabó Angéla a KLA és a MODE trénere valamint Széger Katalin, alapítványunk oktatási programvezetője.
Előadás a brémai egyetemen
2011-09-26
A Kurt Lewin Alapítvány ügyvezető igazgatója a Brémai Egyetemen tartott előadást a magyarországi romák helyzetéről illetve a szélsőjobboldali előretörés jellemzőiről. Az előadáson illetve az azt követő vitán az alapítvány céljainak, működésének, tevékenységének bemutatására is sor került.
Pályázati felhívás a a Raiffeisen Bank Közösen programja keretében
2011-09-16
2008 ősze óta a Raiffeisen Bank Közösen programja állami gondoskodásban élő, családon kívül nevelkedő gyermekek segítésére, gyerekkori traumák oldására, az életvezetési és pénzügyi kultúra fejlesztésére alkalmas módszerek és eszközök alkalmazását támogatja. A program többéves sikere nyomán a nyilvános pályáztatás folytatódik, továbbra is a családon kívül nevelkedő gyermekeket segítve.


